top of page
Krusovszky_fotó - Chripko Lili.jpg

Krusovszky Dénes költő, író, kritikus, 1982-ben született Debrecenben. Egyetemi tanulmányait Budapesten, az ELTE-n folytatta magyar, összehasonlító irodalomtudomány és esztétika szakon. Alapítója volt a Telep-csoport nevű, fiatal költőkből álló csoportnak 2005-ben. A Versum (versumonline.hu) nemzetközi online költészeti oldal szerkesztője. Első kötete 2006-ban jelent meg, Az összes nevem címmel – azóta különböző műfajokban összesen tizenegy kötete látott napvilágot. Tevékenységét többek között Junior Prima-, József Attila-, és Szépíró-díjjal is elismerték. Verseit és prózáját többek között angol, német, svéd, román, szerb, horvát és lengyel nyelvre fordították. Regénye, az Akik már nem leszünk sosem 2019-ben elnyerte a Libri-díj közönségdíját.  Legutóbbi kötetei: Levelek nélkül (regény, 2023), Azóta őzike (gyerekversek, 2021), Áttetsző viszonyok (versek, 2020), Hemingway szalvétája (esszék-kritikák, 2019).

Born in Debrecen in 1982 Dénes Krusovszky is a Hungarian poet, fiction writer and essayist, currently lives in Budapest. He has eleven books published in different genres from poetry through children poetry and essays to short stories and a novel. His poetry and fiction were translated to English, Croatian, Serbian, Bulgarian, Polish, Swedish, Romanian among others. Krusovszky is also the editor of the online poetry magazine Versum, which is focusing on the international poetry scene in Hungarian translation.

© 2023 Krusovszky Dénes

  • Facebook
  • Instagram
  • Vimeo
bottom of page